Oldal kiválasztása

Tóth Anita | AT Home Design

athomedesign.hu/

Történt egyszer, hogy egy házaspár házat vásárolt. Megbíztak egy építészt az átalakítási munkák megtervezésével, de a belsőépítészetet nem akarták rábízni, kiderült nem egyezik az ízlésük. Úgy gondolták meg tudják oldani egyedül is. Nem lehet olyan nehéz. Csak meg kell venni néhány burkolatot, csaptelepeket, WC kagylókat , mosdókat, meg egy két bútort, meg néhány lámpát.

Persze 400 négyzetméternyi területre kicsit több dolgot kell bevásárolni, mint egy 150 négyzetméteres házba, de – leendő, akkor még mit sem sejtő ügyfeleim – úgy gondolták megoldják munka mellett

Elhívták a barátokat hosszasan beszélgettek a tervekről, a trendekről, a színekről, arról hol mit láttak, mi illene, mi nem illene a házba. Beszélgettek arról mit szeretnének. Melyik stílus legyen vagy melyik ne, de valahogy nem állt össze a teljes kép. Viszont  kitartóan keresték a megoldást.

Ekkor már túl voltunk az első telefonbeszélgetésen, mert az egyik kedves barátnő engem ajánlott, mint a témához értő szakember.

Ekkor még a leendő ügyfelem úgy gondolta, hogy ő bizony egyedül megoldja ezt a belsőépítészeti kérdést. Ezért a barátnőnkkel együtt elindultak, hogy válasszanak WC-t mosdót és burkolatokat egy fürdőszobába. Miután több tucat lehetőséget megnéztek és még mindig nem tudtak dönteni, pedig ekkor még az 5 fürdőből csak az egyiknek a termékeit akarták kiválasztani, az ügyfelem csak ennyit mondott: „Én feladom ,hívom Anitát! „

Így kezdődött ez a rendkívül sikeres együttműködés aminek az eredménye egy elégedett francia házaspár és 400 négyzetméternyi ízig-vérig otthon.

Tóth Anita vagyok, az AT Home Design alapítója. Szenvedélyem a belső terek megalkotása, tervezése. Nem létezik nap melyben ne jelenne meg a hivatásom iránti lelkesedésem. Boldog vagyok hogy a szakmám az, amit szenvedéllyel csinálok és ami minden nap motivációt ad számomra. Az életem már átszőtte a design iránti rajongásom és a tanulás, fejlődés iránti visszafoghatatlan vágyam.

Csapatunk luxus lakások és ingatlanok megtervezésére szakosodott. Filozófiánk, hogy a legtöbb értéket adjuk át ügyfeleinknek a közös munkánk során. Sikereink között tudhatom, hogy számos magyarországi és külföldi felső kategóriás ingatlan belső tereit tervezhetjük.

Mivel elhívatottja vagyok a személyre szabott tervezésnek és a magas szintű kivitelezési megoldásoknak, úgy érzem ezen a területen tudok a leginkább kiteljesedni.

Fontos, hogy munkám a szakmaiságon túl a személyes kapcsolatok kialakítására épül. Minden projektet ugyanolyan profizmussal, gondossággal és a részletek iránti érdeklődéssel közelítek meg. Sok éves tapasztalatom és a belsőépítészet iránti szenvedélyem segít, hogy megteremtsem a legszebb, egyedi otthonokat.

t

Hogyan kezdődött?

Mi volt az a probléma, amire neked  a salesform jelentett megoldás és/vagy mi volt, amire megoldást kerestél?

p

Mi volt a legnagyobb kihívás a salesform bevezetéskor?

Vivamus magna justo, lacinia eget consectetur sed, convallis at tellus. Lorem ips

p

Mire használod?

A mi szolgáltatásaink értékesítésének alapja nem a SalesForm. A leadgyűjtő oldalon letölthető „Az élhető otthonok 10 legfontosabb tulajdonsága” című digitális füzetből a feliratkozók pedig még az előtt tudhatnak meg többet az élhető, elegáns otthonokról, mielőtt milliókat költenének drága hibákra. A 10 pontban összefoglalt, könnyűszerrel elsajátítható tudáshoz nincs szükség belsőépítészeti ismeretekre sm.

Azonban a kiadványhoz kapcsolódó upsell ajánlatot, a személyes konzultációt – már a rendelésautomatizáló rendszerben kezeljük.

 

 

 

p

Milyen - pozitív illetve negatív - tapasztalatok szerzett az üzemeltetés során?

Vivamus magna justo, lacinia eget consectetur sed, convallis at tellus. Lorem ips

s

Kinek, miért ajánlanád a salesformot?

Vivamus magna justo, lacinia eget consectetur sed, convallis at tellus. Lorem ips

Nézd meg, Tóth Anita hogyan építette fel saját salesform alapú automatizált értékesítési rendszerét!

Ide kerül a hosszabb leírás a termékről vagy szolgáltatásról általában.  Donec rutrum congue leo eget malesuada. Donec sollicitudin molestie malesuada. Curabitur aliquet quam id dui posuere blandit. Quisque velit nisi, pretium ut lacinia in, elementum id enim. Vestibulum ante ipsum primis in faucibus orci luctus et ultrices posuere

Címkék, kategóriák

Kategóriák: könyv, digitális termék, tanácsadás Címkék: TóthAnita, belsőépítészet, homedesign,

Tóth Anita az AT Home Design alapítója
Tóth Anita (AT Home Design) szenvedélye a belső terek kialakítása